cimer kemeneshogyesz

Kemeneshőgyész község Önkormányzat Képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 8/2017 (IX.11.) önkormányzati rendeletében foglaltakkal összhangban a településképi rendelet módosításának elkészült dokumentációját társadalmi egyeztetésre bocsátjuk. A veszélyhelyzet ideje alatt egyes szervezetek működésére vonatkozó, továbbá egyes közigazgatási eljárási szabályok megállapításáról szóló 146/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet 2. §-a értelmében „a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendeletben meghatározott tájékoztatás, véleménynyilvánítás és egyeztetés elektronikus úton is lefolytatható”. E rendelkezésnek megfelelően a partnerek véleményének megismerése céljából a véleményezési dokumentációt az Önkormányzat honlapján tesszük közzé.

 

A dokumentációt itt tudja letölteni:

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ ÉS ÉRTÉKVIZSGÁLAT - 2024. március

 

Kérjük, hogy amennyiben a dokumentációval kapcsolatban észrevételt, véleményt szeretne megfogalmazni azt 2024. május 5-ig írásos formában szíveskedjen a következő címre eljuttatni:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kovács Tamás Imre

polgármester

 

Go to top